Gyógyszeripar Marketing Case Study – avagy így csinálj 5x -et, ha gyógyszeriparban vállalkozol

Kedves ügyfelünk, azzal keresett meg minket, hogy a korábbi ügynökséggel sajnos nem volt túlzottan sikeres az együttműködése, fél év próbálkozás után szeretne váltani. Patikája a belváros egyik legforgalmasabb utcájában található. Egyértelmű célja az online, mint bevételi láb megerősítése volt.

Fizikai boltja mellett, előző évben webshopot is nyitott. Érdemes megjegyezni, hogy a gyógyszeripar egyébként kényes terület – nehezebben hirdethető a legtöbb online platformon (pl.: Facebook, Google), ráadásul óriási az online verseny is. De mi szeretjük a kihívásokat. 😀

Átnéztük az összes rendelkezésre álló online adatot majd magát a patikát. Fizikai helyeknél, legyen az gyógyszertár, barber, étterem, edzőterem, vagy valami teljesen más – szerintem kötelező a helyszínbejárás. 

Korábban többször előfordult már, hogy annyira rossz volt a pozícionálás pl.: egy ruhabolt esetén, ami szinte el volt dugva a nyilvánosság elől, hogy offline lábakat is be kellett vonnunk, hogy be tudjuk terelni a potenciális vásárlókat. Ezt rögtön az elején látnunk kell, hogy megfelelő stratégiával indulhassunk. 

Szerencsére, jelen esetben, tökéletes a helyszín és  az egyetlen nehézséget a közelben lévő konkurenciák és alternatívák jelentették. Ennek megfelelően, mivel láttunk benne potenciált, örömmel hívtam, és elvállaltuk még az év végén az együttműködést.

Az online elemzés során az első dolog, amit észre vettünk, hogy a közel 7 számjegyű Google Ads költéséből kell azonnal jelentősen csökkenteni, mert gyakorlatilag elégették a profitot.

Ezért az első közös hónapban, a statisztikákból kiindulva szétosztottunk egy jóval kisebb budgetet, Google és a Facebook között. Renget teszteltünk, volt amitől többet vártunk pl: topp termékek. Aztán a következő hónap kb. felétől kezdett kikristályosodni a kép és elkezdtünk finoman visszaemelni a budgetet, talán túl finoman is mert még nem hozott annyi vásárlást amennyit szerettünk volna, bár már így is dupláztunk.

A harmadik hónapban pedig emeltünk tovább apránként és már 3,8 x több vásárlást hoztunk mint az első hónapban.

Jelenleg a 4. hónapban vagyunk eddig 5x több vásárlást hoztunk, és várhatóan 7x több vásárlást fogunk hozni mint az első hónapban.

Szerinted meddig tudjuk skálázni?

Ha elakadtál marketingedben, és szeretnéd megvitatni a felmerülő kérdéseket egy konzultáció során, vagy akár már eljutottál arra a pontra, hogy szívesen kiszerveznéd a teljes kommunikációd, keress minket bátran, szívesen segítünk.